Grönholm véget vetett Loeb sorozatának
2006.06.05. 10:33
A finn Marcus Grönholm nyerte meg az Akropolisz-ralit, a világbajnokság idei nyolcadik futamát. A Ford Focus WRC-vel versenyző kétszeres világbajnok pilóta végig uralta a görög viadalt, így megszakította Sebastien Loeb öt futam óta tartó győzelmi sorozatát. A címvédő második lett.
Két és fél perces előnnyel nyerte meg az 53. Akropolisz-ralit a Ford elsőszámú pilótája, Marcus Grönholm. A finn pilóta már az első napon vezetett, akkor körülbelül 15 másodperccel Petter Solberg előtt. A második nap végére majdnem kétperces előnyt gyűjtött Loebbel szemben, akit ma ismét maga mögé utasított: az ezúttal problémák nélkül autózó Grönholm magabiztosan győzött Görögországban.
Második helyre hozta be Xsara WRC-jét Sébastien Loeb. A francia pilóta a nap elején úgy nyilatkozott, hogy csak célba érni szeretne, másra már nem lát esélyt. Elmondása szerint, ha nem kap defektet, talán harcba szállhatott volna Grönholmmal az elsőségért, azonban ez így lehetetlen volt egy ilyen nehéz futamon.
Ismét dobogós helyezést ért el Mikko Hirvonen. A finn idén többször is kiesett, így a Ford jó eredményt várt a fiatal versenyzőtől. Hirvonen teljesítette a követelményeket, és harmadik helyre hozta be Focus WRC-jét.
Kiváló eredményt könyvelhetett el a finn Toni Gardemeister. A tavalyi világbajnoki hatodik versenyző hosszú kihagyás után most újra rajthoz állhatott, azonban egy számára eddig ismeretlen Xsara WRC-vel. Gardemeister olyan jól teljesített, hogy végül a negyedik pozícióban zárta a futamot.
Manfred Stohl kiesésével ötödik lett csapattársa, Henning Solberg. Az OMV Peugeot osztrák pilótája még a napi első szakaszon borult fel, és bár személyi sérülés nem történt, a viadalt nem folytathatták.
A Kronos Citroën két spanyolja a hatodik és a nyolcadik helyen zárt. Daniel Sordo és Xavier Pons Petter Solberget fogja közre az eredménylistán.
A norvég pilóta sokáig remekül állt, a tegnapi utolsó gyorsasági előtt azonban közúti balesett miatt búcsúzott a versenytől. A SupeRally szabályainak értelmében folytathatta a viadalt, azonban az ötperces időbüntetés miatt csak a hetedik helyre volt elég az ideje.
A rali-világbajnokság az évad feléhez érkezett, most közel kéthónapos szünet vár a mezőnyre. A következő futamot Németországban rendezik, augusztus 11-13. között. Az aszfaltos viadalt az elmúlt négy évben Sébastien Loeb nyerte meg.
A világbajnoki pontversenyben Marcus Grönholm valamivel közelebb került Sébastien Loebhöz, azonban a franciának még mindig óriási az előnye finn riválisával szemben.
ABSZOLÚT SORREND:
1. |
M. Grönholm |
Ford Focus WRC |
3:56:26.8 |
2. |
S. Loeb |
Citroën Xsara WRC |
+ 2:26.8 |
3. |
M. Hirvonen |
Ford Focus WRC |
+ 3:43.8 |
4. |
T. Gardemeister |
Citroën Xsara WRC |
+ 4:20.8 |
5. |
H. Solberg |
Peugeot 307 WRC |
+ 4:55.6 |
6. |
D. Sordo |
Citroën Xsara WRC |
+ 4:56.4 |
7. |
P. Solberg |
Subaru Impreza WRC |
+ 5:34.4 |
8. |
F. Pons |
Citroën Xsara WRC |
+ 8:19.0 |
9. |
J. Valimaki |
Mitsubishi Lancer WRC |
+ 11:28.7 |
10. |
M. Wilson |
Ford Focus WRC |
+ 13:30.8 |
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. S. Loeb |
francia |
8 |
8 |
10 |
10 |
10 |
10 |
10 |
8 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
74 |
2. M. Gronholm |
finn |
10 |
10 |
1 |
6 |
8 |
0 |
0 |
10 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
45 |
3. D. Sordo |
spanyol |
1 |
0 |
5 |
8 |
6 |
4 |
6 |
3 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
33 |
4. M. Hirvonen |
finn |
2 |
0 |
0 |
0 |
5 |
0 |
8 |
6 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
21 |
5. M. Stohl |
osztrák |
5 |
0 |
6 |
0 |
2 |
5 |
2 |
0 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
20 |
6. P. Solberg |
norvég |
0 |
0 |
8 |
2 |
0 |
8 |
0 |
2 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
20 |
7. T. Gardemeister |
finn |
6 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
5 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
11 |
8. G. Galli |
olasz |
0 |
5 |
- |
- |
0 |
6 |
0 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
11 |
9. H. Solberg |
norvég |
0 |
1 |
4 |
- |
- |
2 |
0 |
4 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
11 |
10. X. Pons |
spanyol |
0 |
2 |
0 |
0 |
3 |
0 |
5 |
1 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
11 |
|