Forma-1-es hírek : Vettel győzött Monzában - növelve ezzel az előnyét összetettben |
Vettel győzött Monzában - növelve ezzel az előnyét összetettben
A5.hu 2013.09.08. 19:39
A Ferrari hazai pályáján, Monzában a Red Bull címvédője, Sebastian Vettel végzett az első helyen. Fernando Alonsótól egy második hely futotta, és nem sikerült – az eredeti tervei szerint – német riválisa elé kerülnie. A harmadik a másik red bullos, Mark Webber lett.
A hőmérséklet 26, a pálya 29 fokos volt, az ég pedig borús, mikor a mezőny felsorakozott a rajtrácsra, hogy lassan kezdetét vehesse az 53 körös monzai futam.
A rajtnál Sebastian Vettel meg tudta tartani vezető pozícióját, a kvalifikáción meglepetésszerűen harmadik helyet elérő Nico Hülkenberg azonban nem tudta tartani a lépést az élcsapatok versenyzőivel, és nem sokára már az ötödik pozíció birtokosaként autózhatott. Felipe Massa megelőzte Mark Webbert, Fernando Alonsónak viszont nem sikerült ugyanez, csak valamivel később, a harmadik körben.
A rajt nagy vesztese Paul di Resta volt, aki a második sikánnál ütközött, és nem tudta folytatni a versenyt. A másik rajtbalesetet Kimi Räikkönen generálta, aki hátulról beleszaladt Sergio Pérez autójába. Utóbbi emiatt nem tudta bevenni az első kanyart, a finnek pedig ki kellett mennie új orrkúpért.
A nyolcadik körben megtörtént a várható helycsere: Massa elengedte Alonsót, a spanyol így a címvédő után iramodhatott. A ferraris egyébként a héten már kifejtette, hogy a monzai és a szingapúri futamon Vettel előtt kell végeznie, hogy életben tartsa világbajnoki esélyeit.
A 12. körben Lewis Hamilton rádióhibája borzolta a kedélyeket – a rajongók és a csapattagok legalábbis aggódhattak, hiszen a brit nem hallotta, hogy lassú defekt miatt hívják őt ki. A tavalyi győztes végül észrevette alakulata üzenetét, és a 14. körben ráfordult a boxutcára, hogy végrehajtsák a kerékcserét.
A 21. körben Jean-Éric Vergne autója elkezd füstölni, a francia így kénytelen a pálya szélére parkolni, és feladni a versenyt.
A 23. körben a Red Bull gyors egymásutánban kicseréli Vettel, majd Webber abroncsait is, ezzel a stratégiai húzással pedig az ausztrál Massa elé tudott kerülni.
A kerékcserék után az élen: Vettel, Alonso, Webber.
A futam vége felé szép csatákat lehetett látni: Sutil Räikkönennen küzdhetett, majd a nyakába kapta Hamiltont. A brit megelőzte a Force India pilótáját, majd a Lotus finnjét kezdte támadni, és sikerrel vette az akadályt.
Webber viszonylag közel került Alonsóhoz, de végül a váltóproblémája hátráltatta, és nem tudta támadni a spanyolt. A ferraris így behozta az autót a második helyen a csapata hazai pályáján, összetettben azonban nőtt a hátránya a futamgyőztes Vettellel szemben.
Olasz Nagydíj, verseny:
Poz Versenyző Csapat Idő/Különb.
01. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1h18:33.352
02. Fernando Alonso Ferrari +5.467
03. Mark Webber Red Bull-Renault +6.350
04. Felipe Massa Ferrari +9.361
05. Nico Hulkenberg Sauber-Ferrari +10.355
06. Nico Rosberg Mercedes +10.999
07. Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari +32.329
08. Romain Grosjean Lotus-Renault +33.130
09. Lewis Hamilton Mercedes +33.527
10. Jenson Button McLaren-Mercedes +38.327
11. Kimi Raikkonen Lotus-Renault +38.695
12. Sergio Perez McLaren-Mercedes +39.765
13. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari +40.880
14. Pastor Maldonado Williams-Renault +49.085
15. Valtteri Bottas Williams-Renault +56.827
16. Adrian Sutil Force India-Mercedes +1 kör
17. Charles Pic Caterham-Renault +1 kör
18. Giedo van der Garde Caterham-Renault +1 kör
19. Jules Bianchi Marussia-Cosworth +1 kör
20. Max Chilton Marussia-Cosworth +1 kör
Leggyorsabb kör: Hamilton, 1:25.849
Kiesők:
Versenyző CSapat Kör
Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Ferrari 35
Paul di Resta Force India-Mercedes 1
|