Hamiltoné a pole a 28. Magyar Nagydíjon
A5.hu 2013.07.27. 19:25
Kisebb meglepetésre Lewis Hamilton szerezte meg az első rajtkockát a Magyar Nagydíjon, aki mindössze négy századdal verte meg Sebastian Vettelt. A két világbajnok mögül Romain Grosjean kezdheti meg a holnap 2-kor rajtoló versenyt.
Majdnem megismétlődött a tavalyi rajtfelállás, mindössze annyi változás történt 2012-höz képest, hogy a második és a harmadik helyen felcserélődtek a nevek, hiszen egy évvel ezelőtt Romain Grosjean szerezte meg a második pozíciót, míg Sebastian Vettel a harmadikat, ugyanakkor Lewis Hamilton uralkodása a magyar pályán megdönthetetlennek tűnik.
A délelőttihez képest még nagyobb hőségben kezdődött el az időmérő edzés a Hungaroringen, a levegő már 33 fokig hevült, míg az aszfalt 48-ig. Az iszonyatos meleget már a szél sem igazán enyhítette, ugyanis jelentősen csökkent az ereje a harmadik tréninghez képest.
A Q1-et Esteban Gutiérrez kezdte meg elsőként, miközben Maldonadót arra figyelmeztette csapata, hogy minden bizonnyal végig erős forgalom lesz a pályán. Pérez lehetett a legnyugtalanabb a mezőny tagjai közül, mivel az ő autóján még javában dolgoztak a szerelők a délelőtti baleset nyomán, amikor a többiek már rég az aszfaltra gurulhattak. A kvalifikáció első etapja simán lezajlott, ám az már itt vilásossá vált, hogy Webber valamilyen műszaki problémával küszködik; mint utóbb kiderült a Red Bull KERS-rendszere vált üzemképtelenné. Az első szakaszban végül a két Mercedes autózta a legjobb időt Rosberg, Hamilton sorrendben, míg a kiesők között a kiscsapatok pilótáit, illetve Gutiérrezt és di Restát találhattuk meg.
A Q2-re a pálya hőmérséklete átlépte az 50 fokos határt, tovább nehezítve a versenyzők dolgát. Legelőször Räikkönnen gurult ki a boxából, de rögtön hibázott is a gyorskörén, így nem túl erős eredménnyel tette le a névjegyét a finn világbajnok. Csapattársa azonnal javított is rajta fél másodpercet, de pünkösdinek bizonyult a királysága, mivel Vettel a hétvégén először 1:20 alá szorította a legjobb időt, így az 1:19.992 sokáig megdönthetetlennek bizonyult. A Q2 végén viszont ismét a mercedesesek pörköltek oda a mezőnynek, Rosberg 1:19.778-cal behúzta a második etapot, éppencsak megelőzve Hamiltont. Itt már érdekesebb volt a kiesők névsora is, hiszen a Q3 előtt kénytelen volt elbúcsúzni Sutil, Hülkenberg, Button, Vergne, Maldonado és Bottas is.
A Q3-ra némi meglepetésre igencsak befelhősödött az ég, így ez talán kisebb zavart is okozhatott a mérnököknek és a pilótáknak. Az időmérő utolsó szakaszában Pérez kivételével mindenki a lágy abroncsokat tetette fel az autójára, így a holnapi rajtnál nem lesz nagy taktikai eltérés a vb-címért harcoló versenyzők között. A Q3 közepén Vettel egy megdönthetetlennek tűnő időt futott, azonban a leintés előtti utolsó másodpercekben Hamiltonnak ezt is sikerült überelni, így végül a brit pilótáé lett a pole 1:19.388-as idejével. A képzeletbeli dobogón Vettel és Grosjean osztozott, így minden bizonnyal izgalmas versenyre számíthatunk a holnapi napon. A KERS problémával küzdő Webber az utolsó etapban már képtelen volt felvenni a versenyt a többiekkel, így a veterán ausztrál csak a 10. helyen végzett.
Magyar Nagydíj, időmérő:
Poz Versenyző Csapat Idő Különb.
01. Lewis Hamilton Mercedes 1:19.388
02. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:19.426 +0.038
03. Romain Grosjean Lotus-Renault 1:19.595 +0.207
04. Nico Rosberg Mercedes 1:19.720 +0.332
05. Fernando Alonso Ferrari 1:19.791 +0.403
06. Kimi Raikkonen Lotus-Renault 1:19.851 +0.463
07. Felipe Massa Ferrari 1:19.929 +0.541
08. Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari 1:20.641 +1.253
09. Sergio Perez McLaren-Mercedes 1:22.398 +3.010
10. Mark Webber Red Bull-Renault idő nélkül
Q2-es küszöbidő: 1:20.545 Különb. **
11. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:20.569 +0.791
12. Nico Hulkenberg Sauber-Ferrari 1:20.580 +0.802
13. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:20.777 +0.999
14. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Ferrari 1:21.029 +1.251
15. Pastor Maldonado Williams-Renault 1:21.133 +1.355
16. Valtteri Bottas Williams-Renault 1:21.219 +1.441
Q1-es küszöbidő: 1:21.612 Különb. *
17. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari 1:21.724 +1.374
18. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:22.043 +1.693
19. Charles Pic Caterham-Renault 1:23.007 +2.657
20. Giedo van der Garde Caterham-Renault 1:23.333 +2.983
21. Jules Bianchi Marussia-Cosworth 1:23.787 +3.437
22. Max Chilton Marussia-Cosworth 1:23.997 +3.647
107%-os idő: 1:25.974
* Különbség a leggyorsabbhoz képest a Q1-ben
** Különbség a leggyorsabbhoz képest a Q2-ben
|