Vettel szerezte meg a pole-t a Kínai Nagydíjon
A5.hu 2009.04.18. 09:31
![](portal/forma1mania/image/news/vettel2009_2.jpg)
Sebastian Vettel pályafutásának 2. pole pozícióját szerezte meg a Kínai Nagydíj páratlanul izgalmas időmérőjén, maga mögé utasítva az óriásit vágtázó Fernando Alonsót, és saját csapattársát, Mark Webbert. A Brawn GP-knek a 4-5. hely jutott.
A Brawn GP idei időmérős dominanciáját megtörve Sebastian Vettel hódította el Kínában a pole pozíciót, ráadásul úgy, hogy autója kímélése érdekében a kvalifikáció mindhárom szakaszában csupán egyetlen mért kört tett meg. A Red Bull totális diadala pedig azért nem valósult meg, mert Fernando Alonso az utolsó pillanatban kiszorította Mark Webbert az első sorból.
A Brawn két versenyzőjének ezúttal meg kellett elégednie a 4-5. hellyel, a Ferrari, valamint a McLaren rajongóinak viszont jó hír lehet, hogy Kimi Räikkönen, illetve Lewis Hamilton viszonylag simán bejutott a Q3-ba. A nap egyik szenzációját Sébastien Buemi teljesítménye jelentette, svájci a Toro Rossóval ugyanis szintén bejutott az utolsó etapba.
A mérleg negatív oldalán Robert Kubicát kell elsőként megemlíteni, aki nem találta a ritmust, és már az időmérő első szakaszában kiesett, de Timo Glock teljesítménye is hagyott maga után kívánni valót, a német ugyanis csak a 14. helyre kvalifikálta magát, így 5 helyes rajtbüntetésével a 19. pozícióból vághat majd neki a futamnak.
Első etap
Az időmérőn elsőként Giancarlo Fisichella gurult a pályára, azt azonban már előre sejteni lehetett, hogy 1:39.502-es idejével nem a továbbjutásért fog harcolni. Az élen ezután sorra cserélődtek a leggyorsabb kört futó pilóták nevei, miközben Webber kicsúszott a boxutca bejáratát övező sóderágyba, elődjeivel ellentétben az ausztrál azonban még lendületből ki tudott kecmeregni belőle.
Az etap derekánál a két Red Bull, a zömmel lágy gumikon futó Ferrarik és Lewis Hamilton is odatették magukat, az i-re a pontot azonban újfent a Brawn GP párosa, Jenson Button és Rubens Barrichello tették fel, akik gond nélkül jutottak tovább az 1-2. helyen.
A hajrá utolsó perceiben a Toyota és a BMW pilótapárosa okozott némi riadalmat, akik eleinte nem tudtak elmozdulni a kiesőzónából, közülük azonban végül csak Kubica maradt szégyenben, miután hibázott utolsó mért köre során.
"Az egész hétvégén gondjaim voltak a gumikkal, különösen a lágyabbakkal. A 12-es kanyarban ráadásul elrontottam a féktávot, és ez is időbe került" - összegzett kiesése után a lengyel.
A BMW pilótáján kívül Sébastien Bourdais, Nelsinho Piquet, Adrian Sutil és Giancarlo Fisichella selejteződött ki már az elején, míg Heikki Kovalainen, Nick Heidfeld az utolsó percekben még sikeresen továbbpréselték magukat a Q2-be.
Második etap
A középső szakasz elején Kimi Räikkönen lelassuló Ferrarija okozott némi izgalmat a pályán, ám a finn kocsija hamar magára talált, és gond nélkül folytathatta az etapot, melyben előbb a Williams, majd a Brawn pilótái vitézkedtek.
A Q2-es babérokat végül mégis a Red Bull párosa aratta le, a végig meggyőző tempót diktáló Webbert ugyanis az először a leintés előtt 3 perccel pályára guruló Vettel taszította le az élről, biztosan bejutva a döntőszakaszba.
Ez a bravúr ugyanakkor Felipe Massának és Heidfeldnek már nem sikerült, velük együtt Kovalainen, Glock és Nakajima intett búcsút a további küzdelmeknek, míg hatalmas meglepetésre Buemi pályafutása során először részt vehetett a pole-ért folytatott harcban.
Harmadik etap
A döntő szakaszban Nico Rosberg és Alonso ragadták magukhoz a kezdeményezést, és az első két etaphoz hasonlóan a végsőkig kiváró Vettelen kívül mindenki kilátogatott a pályára.
Először Webber 1:37.188-as ideje jelentette az etalont, melyet Barrichello rögtön megjavított 4 századmásodperccel, az ausztrál viszont ismét visszavágott, és úgy tűnt, 1:36.466-os körét már senki nem veszélyeztetheti.
Ekkor azonban Vettel is kigurult a pályára, és miután a leintés előtt néhány pillanattal megkezdett körét 1:36.184 másodperc alatt teljesítette, rögtön az ő neve vált olvashatóvá a tabella elején. Webber elé ráadásul még az új diffúzort használó Alonso is beférkőzött, ezért úgy tűnik, a szerelőknek megérte egészen hajnali 5 óráig dolgozni az eszköz beszerelésén.
A leggyorsabb trió mögött Barrichello vezetésével a Brawn GP-k, majd Jarno Trulli és Rosberg végeztek, akik Räikkönent, Hamiltont és Buemit utasították maguk mögé.
Kínai Nagydíj, időmérő:
1. Vettel Red Bull 1:36.565 1:35.130 1:36.184 11
2. Alonso Renault 1:36.443 1:35.803 1:36.381 21
3. Webber Red Bull 1:35.751 1:35.173 1:36.466 19
4. Barrichello Brawn 1:35.701 1:35.503 1:36.493 21
5. Button Brawn 1:35.533 1:35.556 1:36.532 19
6. Trulli Toyota 1:36.308 1:35.645 1:36.835 21
7. Rosberg Williams 1:35.941 1:35.809 1:37.397 23
8. Raikkonen Ferrari 1:36.137 1:35.856 1:38.089 19
9. Hamilton McLaren 1:35.776 1:35.740 1:38.595 17
10. Buemi Toro Rosso 1:36.284 1:35.965 1:39.321 21
11. Heidfeld BMW-Sauber 1:36.525 1:35.975 14
12. Kovalainen McLaren 1:36.646 1:36.032 10
13. Massa Ferrari 1:36.178 1:36.033 11
14. Glock Toyota 1:36.364 1:36.066 14
15. Nakajima Williams 1:36.673 1:36.193 13
16. Bourdais Toro Rosso 1:36.906 10
17. Piquet Renault 1:36.908 10
18. Kubica BMW-Sauber 1:36.966 8
19. Sutil Force India 1:37.669 10
20. Fisichella Force India 1:37.672 10
|