Vettel idei harmadik pole-ját szerezte Silverstone-ban
A5.hu 2009.06.20. 15:54

Sebastian Vettel szerezte meg a pole pozíciót a Brit Nagydíjra, az egész hétvégét uraló Red Bullal legyőzve Rubens Barrichellót, aki ezúttal gyorsabb volt Brawn GP-s csapattársánál, Jenson Buttonnál. Vettel a Q2-ben megdöntötte a silverstone-i körrekordot, amit még 2004-ben Kimi Räikkönen állított fel.
Sanghaj és Isztambul után Silverstone-ban is megszerezte a pole pozíciót Sebastian Vettel.
A német ráadásul a Q2-ben futott 1:18.119-es köre révén a pályacsúcs birtokosaként búcsúzott el a Brit Nagydíjat elvileg utoljára megrendező aszfaltcsíktól.
A hétvégét uraló Red Bull azonban nem tudta kibérelni az első sort, mivel a Brawn GP-s Rubens Barrichello elhappolta a második rajthelyet Mark Webber elől - az ausztrál szerint azért, mert Kimi Räikkönen feltartotta a hajrában.
A hazai pályán szereplő vb-éllovas, Jenson Button végig balanszproblémákkal küszködött, így végül csak a 6. rajtkockát tudta megszerezni, a toyotás Jarno Trulli és a williams-es Kazuki Nakajima is megelőzte. A negyedik sorból Nico Rosberg és Timo Glock, az ötödikből Räikkönen és Fernando Alonso vághat neki a futamnak. Lewis Hamilton viszont már a Q1-ben, Felipe Massa pedig a Q2-ben kiesett.
Az első etap
Az időmérő első mért körét Giancarlo Fisichella tette meg, akit az első néhány percben Nick Heidfeld, Adrian Sutil, majd Sébastien Bourdais váltott az élen. Ezután a Toyota pillanatai következtek: Jarno Trulli háromkörös etapja végén 1:18.886-nál állította meg a stoppert, ami már jobb köridő volt Rosberg délelőtti legjobbjánál.
Félidőben pályára hajtott a két Red Bull, és egyértelművé tették, ki az úr a pályán. Vettel, miután második körében 1:18.875-re javította az etalont, vissza is tért a boxba. Webber még két kört ráhúzott, és 1:18.674-gyel átvette a vezetést. A Red Bullok mögött Trulli, Alonso és Rosberg tanyázott a tabellán, míg a Brawnok a 6. és 8. helyet foglalták el.
A két Ferrari a kieső zónában találta magát Heikki Kovalainen, Sébastien Buemi és Nick Heidfeld és társaságában, de Räikkönen és Massa a hajrában a lágy gumikon a 6-7. pozícióba zárkóztak fel. Kovalainen és Heidfeld szintén megmenekültek, így Hamilton került a veszélyzónába. A brit megpróbált javítani, de Buemihez hasonlóan nem tudta befejezni mért körét, mivel egy csúnya baleset miatt félbeszakították az edzést.
Adrian Sutil az Abbey sikánban veszítette el uralmát Force Indiája fölött, és nagy sebességgel, de szerencsére oldalirányban a gumifalba csapódott. A német látszólag sértetlenül sétált el autójától. Sutil mellett végül Fisichella, Hamilton és a két Toro Rosso búcsúzott. Miközben a közönség a baleset miatt hüledezett, Kazuki Nakajima csendben letaszította az élről Vettelt 1:18.530-as körével, mivel az élmezőny legtöbb tagja már nem jött ki javítani a hajrában.
A második etap
A Q2-ben Massa kezdte a körözést, de lágy gumikon is csak 1:19.257-et autózott, míg Webber már az első körében 1:18.638-at futott a keményeken, majd a másodikban 1:18.209-et, így megjavította Räikkönen 2004-es, 1:18.233-es pályacsúcsát a jelenlegi vonalvezetésen.
A másik Red Bullt vezető Vettel ekkor nem tudott lépést tartani az ausztrállal, 0.425 másodperces hátránnyal a 4. helyre került, Trulli és Nakajima is megelőzte. Mögöttük igen szoros volt a mezőny az első menetek után: Alonso, Barrichello, Rosberg és Glock is 1:18.9-es köröket mentek, megelőzve a két Ferrarit. Button csak őket követte, így kieső helyen állt, akárcsak Kubica, Piquet, Heidfeld és Kovalainen.
A hajrában Barrichello és a semmiből egy 1:18.566-os kört előhúzó Räikkönen is felzárkózott a legjobb öt közé, Massát azonban a 8. helyre ugró Button kiszorította a továbbjutók közül, mivel a brazil ígéretesen induló körében elrontotta az utolsó szektort. A többi négy kieső személye nem változott, az első hely azonban gazdát cserélt a Red Bullok között: Vettel 1:18.119-re szorította le a silverstone-i körrekordot.
A harmadik etap
Vettel a Q3-ban ott folytatta, ahol néhány perccel korábban abbahagyta, a mért körök első sorozata után 1:20.683-mal feliratkozott az élre. A következő körben 459 ezredet faragott az eredményből, de a vezetést nem tudta megtartani, mivel Webber 1:20.040-et autózott. A két Red Bull mögé Barrichello, Rosberg és Button zárkózott fel az első etapok zárultával.
A második nekifutásra 1:19.856-os körrel kezdő Barrichello néhány másodpercre megzavarta a Red Bullok egyeduralmát, Vettel azonban 1:19.509-cel helyreállította a rendet. Webber viszont nem tudott válaszolni, mivel a Stowe kanyar előtt Räikkönen nem húzódott le az ideális ívről, ami miatt az ausztrál karlendítéssel fejezte ki nemtetszését. Egy legjobb harmadik szektoridővel azonban faragni tudott 172 ezredet a legjobbján, de így is csak 3. lett.
A két Red Bull közé Barrichello férkőzött be, a másik Brawn GP-t vezető Buttonnak azonban a 6. hellyel kellett megelégednie. Az angol úgy később úgy vélte, egy pozíciót javítani tudott volna, de utolsó köre közepén csapata behívta a boxba, feltehetően azért, mert nem látva esélyt a javításra meg akartak spórolni némi benzint a versenyre.
Brit Nagydíj, időmérő:
1. Vettel Red Bull 1:18.685 1:18.119 1:19.509
2. Barrichello Brawn 1:19.325 1:18.335 1:19.856
3. Webber Red Bull 1:18.674 1:18.209 1:19.868
4. Trulli Toyota 1:18.886 1:18.240 1:20.091
5. Nakajima Williams 1:18.530 1:18.575 1:20.216
6. Button Brawn 1:18.957 1:18.663 1:20.289
7. Rosberg Williams 1:19.228 1:18.591 1:20.361
8. Glock Toyota 1:19.198 1:18.791 1:20.490
9. Raikkonen Ferrari 1:19.010 1:18.566 1:20.715
10. Alonso Renault 1:19.167 1:18.761 1:20.741
11. Massa Ferrari 1:19.148 1:18.927
12. Kubica BMW-Sauber 1:19.730 1:19.308
13. Kovalainen McLaren 1:19.732 1:19.353
14. Piquet Renault 1:19.555 1:19.392
15. Heidfeld BMW-Sauber 1:19.559 1:19.448
16. Fisichella Force India 1:19.802
17. Bourdais Toro Rosso 1:19.898
18. Sutil Force India 1:19.909
19. Hamilton McLaren 1:19.917
20. Buemi Toro Rosso 1:20.236
|